Fontos, hogy a magyarországi digitális gazdaságból hasznot húzó tengerentúli cégek részt vegyenek a közteherviselésben - jelentette ki Orbán Viktor a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) budapesti konferenciáján az Origo beszámolója szerint. A miniszterelnök szerint a modern világ gyors változását csak akkor lehet összehangolni a demokratikus rendszerekkel, ha meghallgatjuk az emberek akaratát is, és erre a legjobb megoldás a nemzeti konzultáció. A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarországon fejlődik a leggyorsabban a digitális gazdaság az EU-ban és hogy a magyar GDP 21-22 százalékát teszi ki a digitális gazdaság.
Alig másfél év alatt megszokták és megkedvelték az utazók a Budapesten felállított háromszáz tömegközlekedési jegyértékesítő automatát, a jegyárbevétel mintegy fele az automatákból származik - közölte a berendezéseket gyártó Scheidt&Bachmann.
A Bitcoin mögötti technológiát, a blockchaint, egyre több bank és startup kutatja, ugyanis a banküzem ma ismert működését alapjaiban írhatja át ez a technológia. Első körben az olyan részterületeken hozhat áttörést a Bitcoin megosztott könyvelés alapú megoldása, ahol extrém lassú és költséges az ügyletek bankok közötti elszámolása - véli a megosztott könyvelés gyakorlati alkalmazását kutató Blummer Tamás, a Digital Asset Holdings vezető informatikusa. A szakember tapasztalatai szerint a szabályozók kifejezetten nyitottak a technológia irányába.
A Bank of America évente 3000 olyan üzleti döntést hoz, amelyben üzleti térképeket használnak, és ezzel egy tanulmány szerint az elmúlt öt évben 1 dollárral növelték a bank részvényeinek értékét. A pénzintézeteknek ma már például a fiókhálózat-bővítésben, értékesítési területen, vagy lead generálásban is hatékony támogató eszközt jelenthetnek az üzleti térképek. Amennyiben területi alapon tervezzük az értékesítőink feladatait, iparág-függetlenül általában 8-10 euró költségmegtakarítást érhetünk el értékesítőként munkanaponként - árulta el Oláh Attila, az Esri Hungary ügyvezető igazgatója.
Egy amerikai startup, a Ledge a minap indította el mobilalkalmazását, amely lehetővé teszi, hogy bank helyett például a családtagjaiknál és ismerőseiknél adósodjanak el a felhasználók kontrollált körülmények között. Egy új sharing economy típusú megoldásáról van szó.
A megtakarítások és a vagyonkezelés világában is megállíthatatlanul törnek előre az okostelefonos appok, amelyek például nyomon követik a befektetések teljesítményét, segítenek pénzt félretenni, sőt, egyfajta robotbankárként fektetik be a pénzt az ügyfél igényeinek megfelelő kockázatot vállalva fel. Négy olyan mobilappot mutatunk be, amelyek kiemelkednek a mezőnyből. Az egyetlen bökkenő az, hogy Magyarországon a bankok egyelőre nem nyitottak a külső alkalmazások felé, ezért számunkra még csak álom, hogy ilyen alkalmazásokat használjunk. De nem biztos, hogy sokáig így is marad ez.
Az indulása utáni első hónapban 30 millió dollárt költöttek el a Samsung Pay-jel Dél-Koreában, ez több, mint 1,5 millió tranzakciót jelent - számolt be a Finextra.com.
Évekkel ezelőtt is írtunk arról, hogy a Bitcoin elsöpörheti a pénzügyi rendszert, látszólag azonban azóta nem történt semmi. De csak látszólag. A Bitcoin mögötti technológiát ugyanis a világ legnagyobb bankjai és technológiai óriásai kutatják: arra próbálnak rájönni, hogyan tudják a hírhedt virtuális pénz működési elvét saját működésükbe átültetni. És hogy ez mennyire fontos nekik? Egy elemzés szerint durván 15-20 milliárd dollárt takaríthatnának meg önmagában azzal, ha a különféle elszámolási rendszereiket a Bitcoinnál látott minta szerint lecserélnék. Mintegy bónuszként például a most akár napokig, vagy extrém esetben hetekig tartó értékpapír-tranzakciókat percek alatt is elszámolhatnák. Persze rengeteg még a kérdőjel, de az egyre világosabban látszik, hogy a Bitcoin valóban gyökereiben rázza fel a hagyományos pénzügyi rendszert.
Nem túl hízelgő összehasonlítást közölt tegnap a Barron's a GoPro kapcsán, a befektetők legalábbis nem örültek neki, hogy a pénzügyi magazin a BlackBerry-hez hasonlította a kamerás céget. A negatív hangvételű cikk közlését követően a GoPro árfolyama 8%-kal esett a tegnapi kereskedésben.
Az Apple App Store-ja mondhatni átesett a tűzkeresztségen, ugyanis míg eddig csupán összesen 5 vírusos alkalmazás ment át a szigorú ellenőrzési eljárásukon, most több száz olyan appot fedtek fel, amelyek fertőzöttek voltak - írja a Reuters.
Tovább pörög az a botrány, amelyben még ki sem küldött vállalati közleményekkel üzletelt egy bűnbanda. A szálak Amerikából Kelet-Európába vezetnek, a vádlottak között pedig van, aki fizet, van, aki pereskedik - írja a Reuters.
Néhány napja perelte be a Bitpay, egy bitcoinos startup a biztosítóját, mert nem akarják megtéríteni a hackerek okozta kárukat. A Bitpay vezérigazgatóját egy cseles netes kalóz verte át, így a cégtől 1,8 millió dollár értékű Bitcoint nyúltak le. Semmi nagy újdonság nem volt a hackertámadásban, csak egy különösen jól sikerült és ügyesen szervezett phishingről van szó.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.